Beszámoló a 2017/18-as iskolai pályázati programról

BESZÁMOLÓ AZ

NTP-KNI-17-0192

pályázati azonosító számú nyertes projektről

 

Pályázati programunk lényege:

A program folytatása az óvodai tehetséggondozó tevékenységünknek. Első és második osztályos, általunk jól ismert gyermekek egyéni képességfejlesztése zenei-, kinesztetikus-, intraperszonális területeken. Cél a személyiségjegyek egyre mélyebb kibontakoztatása, az önbizalom, a szabad önkifejezés, a bátor zenei-, irodalmi-, mozgás improvizáció megtámogatása. Az egymástól való tanulás képességének támogatása.

Az alkotásban (zenei, ábrázoló, mozgásos) való elmélyülés feltételeinek biztosítása.

 

A program célcsoportját (életkor, létszám, tehetségtípus):

7-8 éves gyermekekről van szó, akik többsége az előző években nagycsoportosként vettek részt azonos című és célú zenei készségfejlesztésben. Ismételt teszteléssel és a gyermeki szándékok figyelembevételével válogattunk 15 gyermeket.

Szinte mindnyájukat ismertük már adottságaik szerint.

Tehetségtípus szerint több kategóriába sorolhatóak, bár “tiszta” besorolás nem létezik.

Zenei készségekben a zenei hallás pontossága és a ritmusérzék megléte mindenkire jellemző.”Eredeti ötletekkel”, az átlagtól eltérő kreativitással 5-6 gyermek jellemezhető.

3 kislány különleges finomsággal épít fel egy-egy szabad mozgássort vagy zenei improvizációt.

2 gyermek magas intelligenciával közelíti meg a feladatokat, egyikük emellett igen gátolt, teljesítmény kényszeres. Egy kislány kiemelkedő tehetség kiváló zenei képességeivel és improvizatív, nyitott személyiségével. Ő az egyéni szereplést is kiemelkedően igényli. Mellette túl érzékeny. Irodalmi érzékenysége 4 gyermeknek egyre inkább mutatkozik.

 

A támogatás segítségével megvalósult szakmai tevékenységek:

Szeptember 1-4-ig mérés, diagnosztizálás.

Szeptembertől május 31-ig hetente két órában történt zenei készségfejlesztő foglalkozás. A gyerekek rendszeresen használták a már meglévő és a pályázatból beszerzett hangszereket. A zeneterapeuta vezetésével, az óvodavezető kisegítő munkájával rendszeres csoportbontásra és egyéni képességfejlesztésre került sor. Az élőhangszeres előadókkal együtt zenélés, improvizatív mozgás és zenére festés valósult meg. Hangszeres élmények: zongorával, hegedűvel, harsonával, trombitával, chimes-el (nagy zenekari), klarinéttal, oboával, gitárral, fuvolával, konga-val, csellóval történtek. Rendszeres volt a képzenélés, az egyéni, a választott társak által előadott és a csoportos zenei komponálás. Több alkalommal mutathatták meg kis műsorszámokkal zenei tudásukat, tehetségnapon, óvodai karácsonyi műsoron, a település nyárnyitó rendezvényén, a színházi előadás végén, a színpadon és a záró előadáson.

Egyéni ötletekre alapozott dramatizált mesét hangeffektekkel tanultak meg.

A színházlátogatás során helyzetgyakorlatokkal ismerkedhettek, a művészek bábjait kézbe vehették.

A Mericske ütőszekció előadása után maguk is kipróbálhattak minden hangszert, együtt zenéltek a vendégekkel.

Különleges, eredetileg nem tervezett lehetőségük adódott zenés klip készítésében való részvételre tánccal, énekkel. A kétkamerás forgatás felvillanyozta érdeklődésüket, élvezettel dolgoztak együtt a zeneterapeuta gyermekdalára koreografált díszletes, jelmezes felvételben.

 

Tevékenységek, módszerek, amelyek a megvalósult program élmény-, felfedezés vagy alkotásközpontúságát biztosították:

Fontos az improvizácó, a zenei-, és a mozgáskészségek területén is. A szabad improvizációnak hatékonysága abban rejlik, hogy a szabályrendszer nem külső „parancsra”, hanem belső indíttatásból alakul ki. Egyre változatosabb, ötletgazdagabb, kidolgozottabb „produkciók” születtek, s miközben azt előadták, társaik is elmélyülten figyeltek.

Az élő hangszerek megismerése, a vendégművészekkel való közös alkotás is rendkívül hatékonynak bizonyul évről évre. Az élőzenére való improvizációs mozgás pedig a csoport kedvenc játéka. Fantasztikus önfejlesztő gyakorlat.

A bonyolultabb mese zenés dramatizálása is nagy sikernek örvendett. Csak úgy záporoztak a kreatív ötletek a díszlet, jelmez, dramaturgia területén. Mindenki motiváltan vett részt ebben a feladatban is. Így, hogy közösen rendeztük meg, élménytelibb lett, jobban magukénak érezhették, ezáltal a bevésődés is mélyebb volt.

Nagyon fontos még a két előadás élménye, melyen részt vettünk, valamint azok, melyeken a gyerekek szolgáltatták a műsort.

 

A megvalósult tárgyiasult alkotás:

 

Idén, a tervezett záró előadás kiegészült még két fellépéssel.

Az egyik, az óvodai dolgozók karácsonya, melyen a gyerekek műsora volt a meglepetés. Külön erre az alkalomra összeállítottunk egy rövid előadást, melyben már egy kánon is felcsendült. Ennek a fellépésnek az érdekessége volt még, hogy a gyerekek együtt énekelhettek a Pannonhalmi Béla Baptista Általános Iskola tehetséges gyerekeivel. Az országos versenyek győzteseivel együtt színpadra lépni igen motiváló hatású. Sokat tanulhattak tőlük a kisebbek kiállást, koncentrációt, előadásmódot illetően.

Másik a kartali Családi-Nap június 23-án, ahol a gyerekek közönség előtt is kipróbálhatták a hangtechnikai eszközöket. Bár az időjárás nem volt kedvező, a gyerekek helytálltak.

Záró előadásunk fő pillére a Brémai muzsikusok zenés mesejáték volt, díszlettel, jelmezekkel. Minden részletet a gyerekek közreműködésével dolgoztunk ki. Színészi vénájuk is megmutatkozhatott. Ezt folytatta egy kis improvizációs bemutató, zene és tánc. Önfeledt előadás volt

 

A pályázatban megfogalmazott céljaink sikeresen megvalósultak.

 

A program milyen hatása a célcsoportra:

A „Ki vagyok én?” zenei készségfejlesztés zeneterápiával című programunk építőeleme az önismeret. „Kutatási eredmények bizonyítják, hogy a pozitív önértékelés a tehetség megvalósításának meghatározója és hajtóereje. (…)a nagyon tehetségesek teljesítményzavarainak hátterében olyan iskolai tapasztalatok állnak, amelyek negatív önképet idéznek elő.” (F. J. Mönks – I. H. Ypenburg: A nagyon tehetséges gyerekek)

Az improvizációs játékok, az inkluzív szemlélet, valamint a foglalkozássorozat felépítése mind azt a célt szolgálja, hogy a tehetséges gyermekek megtapasztalhassák nagyszerűségüket, egyediségüket, és pozitív önértékelésre tegyenek szert úgy, hogy közben zenei készségeik is fejlődnek. A csoport tagjai nyitottak, bátran színpadra állnak, képesek egymásra hangolódni szavak nélkül is, elfogadják, támogatják egymást, kreativitásuk, tehetségük pedig szárnyal.

A hangszerhasználat, kottaírás –olvasás, intonációs-, előadói készségek területén látható fejlődés tapasztalható.

Szívesen kiállnak szerepelni, nyitottak, nem görcsösek. Az előadáson nem a teljesítmény, hanem a játék öröme, a zene szeretete motiválja őket. Idén egy olyan kislány is részt vett a színpadi produkciókban, aki eddig egyetlen óvodai előadáson sem volt hajlandó kiállni 4 éven keresztül. Ennél látványosabb visszajelzést aligha kaphattunk volna.

Az élőzenére mozgás a testtudat ösztönös, kényszer nélküli fejlesztése. Az elmélyülés, befelé figyelés, koncentráció, kreativitás fejlődése mellett még megannyi jótékony hatása van. A gyerekek történeteket találnak ki egyénileg, vagy csoportban. Mindezt verbális kommunikáció nélkül. A történetekből pedig előbújnak saját belső, külső konfliktusaik. A biztonságos közegben pedig mindezt felszínre hozhatják, ezáltal feldolgozhatják. Bárcsak minden gyermek részese lehetne ennek a csodának!

A szakmai előadásokon is pozitív visszajelzéseket kaptunk, szülőktől, kollégáktól egyaránt. A tehetségfejlesztés fontosságáról kevesen tudnak még, fontos ennek terjesztése.

 

Együttműködő partnereink voltak:

Könyves Kálmán Általános Iskola

Az általános iskola első-, és másodikos tanulóiból szűrtük ki a tehetségígéretes gyermekeket a pedagógusok javaslatát figyelembe véve, pszichológus segítségével.

 

Játéksziget Napköziotthonos Óvoda

A tehetséggondozás folyamatosságát biztosítjuk azzal, hogy az előző óvodai programokban részt vevő első osztályosok és második osztályosok vettek részt.

Az óvodapedagógusokkal folyamatos konzultációk, összehasonlító megfigyelések zajlottak a nagycsoportos “szintről” és az iskolások életkori sajátosságaiból adódó fejleszthetőségről.

 

Pannonhalmi Béla Általános Iskola

A zeneterapeuta innen hozta tehetséges tanítványait, akik motiválták a kisebbeket.

 

Kiegészítő tevékenységek, programok:

A szerződés utáni módosítás során a Magyar Állami Operaház felújítási munkálatai miatt kellett változtatnunk.

A tervezett helyett PILLE TAMÁS – A három kismalac című báb musicalt tekintettük meg a Vidám Színpad előadásában. Az előadás után a színház egyik színésze egy órás interaktív helyzetgyakorlatokat és kreatív játékokat játszott a gyermekekkel. Ezáltal a tervezett Szív Kamara Színház hasonló felépítésű programját kicserélhettük.

A bábok esztétikus külseje, “közelisége” (4.-5. sorból), majd az előadás utáni kézbevétele erősen motiválta a gyerekeket. Az élményeket és tapasztalatokat be tudtuk építeni saját mesedramatizáló ütemtervünkbe.

 

Bár nem volt kötelező másik kulturális program a pályázat szerint, de úgy érezzük, nagyon jól döntöttünk a Mericske Zoltán által vezetett ütőzenekar beütemezésének módosítási kérelmével. A zeneművésszel, oktatóval és a zenekarral régi tihanyi, és kartali koncertélmények kötnek össze minket. A szokásos, magas színvonalú zenei előadás, a zenei humor, a karmester, gyermekek által jól értett bohókás gesztusai óriási hangulatot idéztek elő. A pályázati programban részt vevő gyermekek mellett az összes óvodás, alsó tagozatos iskolás, sőt a szomszédos település gyermekei is részesülhettek az élményben. “Ki vagyok én? Zenei készségfejlesztő folyamatban résztvevők az összes hangszert kipróbálhatták a koncert után. A zenészek megmutatták a kevésbé ismert hangszerek kezelését. A gyerekek felfedeztek hasonló eszközöket a sajátunkhoz, csak sokkal nagyobb méretben. Ezek a megfigyelések hosszú időre beszédtémát és zenei motivációt biztosítottak számunkra. Többen készítettünk amatőr videó felvételeket, így többször is megnézhettük a foglalkozások során.

Tapasztalatunk szerint Mericske Zoltán személyisége harmonizál kitűzött céljainkkal, ezért, ha a következő pályázatunk támogatást nyer, a zenekarral újabb találkozót szervezhetünk.

 

Nem volt tervezett, de a gyerekek számára élő klip-forgatás újdonságként hatott, új élményekkel gyarapodtak.

 

Néhány változtatás indoka:

Az eredeti pályázatban a kiegészítő tevékenység egy napos kirándulás szerepelt. Ennek tervezett tartalma Operaházi műsor megtekintése, ugyanezen a napon az előző évihez hasonlóan a budapesti Szív Kamara Színházban improvizatív, interaktív műsor szervezése volt.

Szerencsés pályázati támogatással az NTP-OTKP-17-0142O óvodai tehetséggondozó program is elindulhatott.

Jelen pályázatban és nevezett óvodai pályázatban eredetileg beütemeztük a zeneterapeuta – oktató úti költségét. Mivel az óvodai és az iskolai foglalkozások szervezése azonos napra sikerült, ezért jelen pályázatban szerződéskötés utáni módosítással kérvényeztük az alábbiak szerint: az oktató úti költségét az azonos napokra csak az óvodai pályázatban számoltuk el. Helyette kérvényeztük a településünkön nagy sikerrel szereplő és újra kért Mericske ütőzenekar (16 fős) előadásához a nagy mennyiségű hangszerek szállításának és külön a zenészek személyszállításának költségét átrendezni.

A módosításhoz az engedélyt megkaptuk. Ezzel a kötelező egy napos kulturális programot egy értékes helyi zenei koncerttel egészítettük ki.

Mellette az ütemezett színházlátogatást terv szerint megtartottuk, sikeresen, élmény-gazdagon megszerveztük.

A tervezett Operaház látogatást átépítés miatt ki kellett cserélni egy báb-musicali előadás megtekintésére, ahol gyermeknapi kedvezménnyel olcsóbb jegyekhez jutottunk.

Csoport létszáma:

 

A gyermeklétszámot 15 fővel terveztük. Itt csak március végén történt egy kislány távozása a csoportból, családi okok miatt. Az időpont ahhoz már késő volt, hogy szokásunkhoz híven, új gyermeket “hoztunk” volna be a tevékenységbe. Mindez zavaró ilyen zárt csoportban már a csoportdinamika és az új gyermek szempontjából egyaránt. Hiszen a terápiás játékokban kevesebb rutinnal rendelkező “újonc” kívülállónak érezheti magát ilyenkor s ezért negatív élményei lehetnek.

A tervezett létszámban 3 tehetségígéretes fiút terveztünk előző tapasztalataink és az újabb szűrés alapján. Sajnos 2 fiú esetében saját akaratuk és a szülők szándéka ellenére sem tudtak részt venni, mert a foglalkozásokkal egy időben fociedzésen kellett részt venniük, ahol szintén nagyon ügyesek. Helyettük lányokat válogattunk be.

 

Nyilvános megjelenéseink:

Alapítvány honlapja

DVD

Szakmai füzetek

Előadások szülőknek

Zeneterapeuta csoport szupervízió

Facebook csoport

A programban önkéntes zenei előadók, szülők, pedagógusok is részt vettek, amit hálásan köszönünk.

Örömmel jelezzük, hogy a 2018-19-es nevelési évre újabb sikeres pályázattal indulhatunk az emberi Erőforrás Támogatáskezelő pozitív döntése szerint. KÖSZÖNJÜK a lehetőséget!